Ady Endre Lédával A Bálban

September 18, 2021, 9:06 pm

Így teljesedik ki Ady "bosszúja" a farsangoló Párizs fölött, akik boldogok és vidámak merészelnek lenni, amikor a költő érzelmi válságot él át.

Ady endre lédával a balkan beat

Baudelaire így kérdezi a táncoló csontvázat: "Jöttél, hogy bénító grimasszal halni rontsad / az Élet ünnepét? " (Tóth Árpád fordítása). Akár a francia költőnél, akár Adynál nézzük a verset, mindenképpen azt látjuk, hogy mindkettejük szándéka a megdöbbentés, a megbotránkoztatás volt. A vers keletkezésének pontos körülményei: Ady és Léda tehát egy bálba tart egy hideg január végi estén, és útközben Ady a havas-vizes utcán a sárba vesző hópelyheket figyeli, s eközben megszületik a Lédával a bálban című vers. Vershelyzet: Egy vidám bálban vagyunk, ahova egyszerre betoppan Ady és Léda. Komor ruhájuk, fehérre festett arcuk és fekete fátyoluk megdöbbenti a bálozókat. ( Halál-arcunk sötét fátyollal óvjuk) Ahogy belépnek, "megfagy" a levegő. Költői képek szerepe: A legfontosabb eszköz az ellentét. Ellentét feszül Párizs vidám báli hangulata és Adyék komorsága között. Az egyik az élet örömeit hirdeti, a másik a szerelem. Az ifjúság mulandóságát, a halál mindenhatóságát. A versben szereplő képek, színek, hangok, fények is ezt a mondanivalót támasztják alá.

Ady Endre: Lédával a bálban | Verstár - ötven költő összes verse | Kézikönyvtár

  1. A gyászoló asszony átka teljes film magyarul online mozicsillag teljes film
  2. Szívek szállodája egy év az életünkből online
  3. Ady Endre �sszes versei III.

Ady endre lédával a bálban verselemzés

[ADY ENDRE] L�d�val a b�lban - Ady Endre - L�d�val a b�lban Sikolt a zene, tornyosul, omlik Parf�m�s, boldog, forr�, ifju p�ra S a r�zsakoszor�s ifjak, le�nyok Rettenve n�znek egy fekete p�rra. "Kik ezek? " S mi b�s cs�ndben bel�p�nk. Hal�l-arcunk s�t�t f�tyollal �vjuk S hervadt, r�gi r�zsa-koszoruinkat A v�g teremben n�m�n szerte-sz�rjuk. Elhal a zene s a v�g teremben T�li sz�l z�g s elalusznak a l�ngok. Mi t�ncba kezd�nk �s s�rva, dideregve Rebbennek sz�t a boldog m�tka-p�rok. �letrajz P�lyak�p �rtelmez�sek Hat�st�rt�net Sz�veggy�jtem�ny Szakirodalom T�rl� Tan�ri k�zik�nyv

Ady endre lédával a bálban elemzés

A vers kezdő sorai a vidám báli forgatagot mutatják be ( zene, rózsakoszorús ifjak, boldogság, szerelem). A második versszak mindezek váratlan megszűnését, ahogy a feketébe öltözött komor pár belép a terembe ( bús csönd, hervadt rózsakoszorú, ). ÉLET HALÁL sikolt a zene hangok bús csönd rózsakoszorús színek sötét fátyol, fekete pár gyertyafényes terem fények elalusznak a lángok boldog párok, víg terem hangulat rettenve, sírva, dideregve forró ifjú pára mozgás dermedt mozdulatlanság (= kimelegedve a tánctól) (rebbennek szét) A költő zaklatottságát jelzik az enjabementek (=soráthajlások). A sorvégeken nem ér véget egy-egy gondolat, hanem áthajlik a következőbe. Egyúttal képszerűbbé teszik az áthajlások a pára gomolygását, a rózsaszirmok szétszórását, a mozdulatlanságba dermedt párok ijedt szétrebbenését is. Az utolsó versszakban jelenik meg maga a haláltánc motívuma: miután egy sajátos, egyéni szóalkotással egyértelművé tette Ady, hogy ők maguk képviselik Lédával a halált ( halál-arcunk), egy utolsó táncba kezdenek, amely elől az élők sírva menekülnek.

Ady endre lédával a bálban műfaja

Ady Endre Sikolt a zene, tornyosul, omlik Parfümös, boldog, forró, ifju pára S a rózsakoszorús ifjak, leányok Rettenve néznek egy fekete párra. »Kik ezek? « S mi bús csöndben belépünk. Halál-arcunk sötét fátyollal óvjuk S hervadt, régi rózsa-koszoruinkat A víg teremben némán szerte-szórjuk. Elhal a zene s a víg teremben Téli szél zúg s elalusznak a lángok. Mi táncba kezdünk és sírva, dideregve Rebbennek szét a boldog mátka-párok. Írd meg a véleményed Ady Endre LÉDÁVAL A BÁLBAN című verséről!

M�sk�nt rekonstru�lja a vers l�trej�tt�t Kir�ly Istv�n: "1907. janu�r v�g�n a farsangot �nnepelte P�rizs, s ekkor �rta meg Ady ezt a groteszk karnev�li verset, saj�t k�l�n »farsangj�nak« f�j� sz�mvet�s�t. »Bomlott«, zaklatott, rossz idegzet�, »�rtelem n�lk�li« veszeked�sek sora jellemezte ekkoriban L�d�hoz val� viszony�t: a t�m�ntelen vid�ms�g P�rizs�val, a mulat� P�rizzsal meghasonlotts�guk f�j�n feleselt. S a hideg, felh�s janu�r v�g�n, a csatakos p�rizsi utca s�rba vesz� h�pelyheit n�zve megsz�letett a L�d�val a b�lban. K�t �sszetartoz� ember �r�k�s, medd� egym�sgy�tr�se s�lyt, jelent�st kapott: szimb�lumm� n�tt. Adva volt itt is a jellegzetes adys, egzisztenci�lis �rv�nyes�t�s: az emberi sors nagy dr�m�j�ba vil�g�tott be az egyszeri �lm�ny. " ( Kir�ly I. 448. ) Kir�ly csak annyiban t�ved, hogy Ady a verset nem jan. v�g�n �rta, legal�bb jan. k�zep�n keletkezett, hiszen 20-�n m�r megjelent a BN -ban. Tov�bb� e vers v�zi�j�nak s a k�lt� �s L�da k�z�tti konfliktusoknak nincs meghat�roz� kapcsolata egym�ssal.

Sikolt a zene, tornyosul, omlik Parfümös, boldog, forró, ifju pára S a rózsakoszorús ifjak, leányok Rettenve néznek egy fekete párra. »Kik ezek? « S mi bús csöndben belépünk. Halál-arcunk sötét fátyollal óvjuk S hervadt, régi rózsa-koszoruinkat A víg teremben némán szerte-szórjuk. Elhal a zene s a víg teremben Téli szél zúg s elalusznak a lángok. Mi táncba kezdünk és sírva, dideregve Rebbennek szét a boldog mátka-párok.