Fehér Havas Utakon Lassan Lépeget

September 18, 2021, 7:44 pm

A kölyök azonnal odajött, az anya viszont csak azért, mert a kölykét féltette tőlem. A vizslán látszott, hogy fél, a farkát behúzta, ha a gyereke kisebb, valószínűleg a szájában viszi el tőlem. Elővettem a mobilom, felhívtam Blankát, hogy hozzon kutyakaját, illetve tegye be a ház folyosójára a kutyáinkat, behúzva a szúnyoghálós ajtót, hogy láthassák egymást az ebek, de ne tudják elzavarni a jöttmenteket. A kölyök támolyogva követett minket, így az anyja is. Mindkettő halálosan éhesnek és kimerültnek tűnt, faltak és ittak, el kellett venni előlük az ételt, nehogy bajuk legyen a hirtelen nagy mennyiségű evéstől. Miután körbeszimatolták az udvart, egyesével kiengedtük Buksit, Bikficet és Bobit. A vizslamama morrant egyet a srácokra - de nyilván a fiúk voltak többen, így ennél a minimális védem-a-kölykömnél nem volt több, és ezzel rendben is voltak, behúzódtak a pajta mellé és összebújva elaludtak. Ladónak küldtem jelentést, aki először megkérdezte, hogy miért etetem más kutyáját, majd néhány üzenetváltást követően azon a véleményen volt, hogy akkor van még két kutyánk.

2013.12.03. :: Babaház

Köszi! Értelem szerûen ez nem csak neked szólt. Szépen erõsödik, kíváncsi leszek mikortól látszik majd a radaron is Érdekes, hogy északias mozgásúak a csapadékzónák, vagy legalábbis így tûnik! Rendesen kimaradtatok még az idén a jóból, de lesz még a hírekben napokig: Hernádvölgye, Bodrogköz, Délborsod hókáosz. Nálam már a 2. komoly hótakaró van. Nem tudom, nem voltam itt. Most bízok a napsütésben, meg valami mikroklímás enyhülésben. Jöhetne már a tavasz. Igazad van. Tudomásul vettem. Bocsánat. Egyet értek. Igaz én is eleinte szurkálódtam a latolgatásai miatt, de már leszoktam róla, mert nem helyes, emellett szerintem Salek nagy arc itt a Metneten. :) Sokszínû az oldal, maradjon is így. A Metnet hótérképe térségemre 0 cm havat ad, nem tudom miért amikor mindenki 5-8cm-t észlel (itt is hasonló a valóság). Vagyis tudom miért, van egy 0cm a XVII. kerületbõl és emiatt hibás az egész. Amint látható a képen azért a magasabban fekvõ területeken még maradt egy kis hó Normál intenzitással szép nagy pelyhes havazás van, bár a radar semmit se jelez fölém.

Nem megy�nk mi messzire, csak a vil�g v�g�re. Ott sem lesz�nk sok�ig, csak tizenk�t �r�ig! Koszor�, koszor� Koszor�, koszor�, mi�rt vagy ilyen szomor�? Az�rt vagyok szomor�, mert a nevem koszor� Kisz�mol� Ecc-pecc, kimehetsz, holnaput�n bej�hetsz, c�rn�ra, cineg�re, ugorj cica az eg�rre, fuss! Kis kacsa f�rdik fekete t�ba, anyj�hoz k�sz�l Lengyelorsz�gba. Sudri-sudri-sudri! Don�szy Magda: T�lap� �rkez�se Tipp-topp, tipp-topp, ki j�n a nagy h�ban? Kipp-kopp, kipp-kopp ki van az ajt�ban? Itt van m�r a nagy szak�ll� T�lap�! Csupa h�! Puttony�ban di�, mogyor�! Csitt-csatt, csitt-csatt, �r�l a sok gyermek! Hipp-hopp, hipp-hopp, T�lap� itt termett! Mit hozott a nagy szak�ll� T�lap�? Csupa j�t! Puttony�ban di�t, mogyor�t! Osv�t Erzs�bet: Diderg�k Brr, de f�zom, majd megfagyok. B�rcsak sose lenne t�l! Dideregnek kicsik, nagyok, De valaki v�gan �l. Ki lenne m�s: a h�bund�s, Nagypocakos h�ember. �lla a h�ban j�kedv�en, K�t nevet�s sz�nszemmel. Sz�let�snapi k�sz�nt� �g a gyertya, �g. El ne aludj�k!

***Hogy minek a vegetáriánusoknak disznőpörzsölő? Hát azért, mert a szőlőlugas tartóoszlopait ha megperzseli az ember, akkor később rohad el a fa. Meg mert nagyon sok olyan fa-felület van egy parasztház esetében, ahol jól mutat, ha kicsit meg van égetve a fa. Majd erről szeretnék egy posztot, de annyi posztot szeretnék, hogy igazából mindegy is.

Én azért eléggé sokkolódtam a gondolattól, mert őszintén: nem akarok négy kutyát. Abban az állapotban hármat sem akartam, felvetettem a menhely ötletet is, de Ladó egy eléggé kézenfekvő ténnyel szavazott le: egy hektár elbír négy kutyát. Munka után felhívtam az állatorvosunkat, hogy elmondjam neki, mi történt, és megkérjem, hogy jöjjön el hozzánk, mert ezt a két, elhanyagolt állapotban lévő kutyát nem szívesen teszem autóba. Az állatorvos elmondta, hogy az örökbefogadásnak az a menete, hogy meg kell nézni, hogy van-e chip az állatban, ha van, akkor van-e telefonszám megadva, és ha van, akkor fel kell hívni a gazdát, hogy vigye a kutyáját ahová akarja, vagy mondjon le róluk. Ha nincs, akkor az állatokat örökbe lehet fogadni. Megbeszéltük, hogy délután öt óra körül indul, de ha úton lesz, felhív, mert nem ismeri ki magát a hegyen. Így is lett. Lementem érte a hegyről, elindultunk fel, majd egy ponton letettük az autóját, és egy autóval jöttünk le hozzánk. Egy idős bácsit képzeljetek el, aki nyugdíj mellet már csak hobbiból rendel, délelőttönként és délutánonként is egy-egy órát.

  • Dragon Ball Z-190.rész - evad. évad epizod. rész - Dragon Ball Z részek ingyen, online letöltés nélkül
  • Mondóka-tár: Fehér havas utakon...
  • Nyelvtan felmérő 6 osztály ofi
  • Vakolható tokos alumínium redőny ár
  • 2013.12.03. :: Babaház
  • Az arany iránytű online film
  • Kertvárosi Baba-Mama Klub: Dalszövegek
fehér havas utakon lassan lépeget kotta fehér havas utakon lassan lépeget magyarul